William Somerset Maugham – Csodálatos Júlia

„A valóság nem jó mesemondó. Találomra kezdi a történetet, jóval a kezdet előtt, következetlenül csapong, aztán a semmibe vész, az eldolgozatlan szálak meg csak úgy lógnak belőle - befejezése nincs. […] Az elbeszélőnek hiányos és lényegtelen anyagot kínál; az író dolga, hogy összefüggést teremtsen a részletek között, hogy az elbeszélést drámaisággal ruházza fel, és hogy az egészet hihetővé tegye.”

(W. Somerset Maugham)

Az író 1874. január 25-én született Párizsban. Franciaországban, Angliában és Németországban nevelkedett, orvosnak tanult, huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, a Liza of Lambeth. E regény sikere bátorította fel arra, hogy félbehagyja orvosi tanulmányait, és kizárólag az írással foglalkozzék. 1908-ban már egyszerre négy színdarabját játszották a londoni West Enden - de ez nem jelenti azt, hogy Maugham visszavonult irodalmi életet élt volna.

Az első világháború idején az MI6, a katonai hírszerzés ügynökeként tevékenykedett Franciaországban, és közben folytatta az írást: 1915-ben jelent meg egyik legismertebb regénye, az Örök szolgaság (Of Human Bondage) és 1919-ben Az ördög sarkantyúja (The Moon and Sixpence); novellái azonban legalább olyan sikeresek, mint nagyobb lélegzetű írásai. William Somerset Maugham 1965. december 16-án hunyt el Franciaországban.

A Vígszínház már 1928-ban színpadra állította egyik vígjátékát, Gombaszögi Frida főszereplésével, 1991-ben pedig Verebes István rendezte a Játékszínben a Színház színpadi változatát, Csodás vagy, Júlia címen. Szinte nincs olyan műve, amelyből ne készült volna filmes feldolgozás: az első 1915-ben (természetesen még fekete-fehérben, némán) a The Explorerből, s azóta összesen 84 stáblistán szerepelt W. S. Maugham neve.

Júlia - az alkotók szerint

„[Maugham] korai regényeiben és novelláiban a húszas évek Európa-fáradtságának, a déltengerek után való vágyódásnak ad szellemes és megrázó kifejezést. Későbbi nagyvárosi regényei közül legkitűnőbb a Színház, egy öregedő színésznő tökéletes arcképe. Maugham művészi jelentősége abban áll, hogy ő tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság és szerelem kérdéseiben, rajongását a latin és általában a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért, és az egész neofrivolizmust, anélkül, hogy ebben a népszerűsítésben annyira leszállította volna a színvonalat.”

(Szerb Antal)

W. Somerset Maugham 30 év alatt 30 színdarabot írt - szinte csupa kasszasikert -; kitűnően ismerte a színpad művészetét és művészeit. Az 1937-ben megjelent Színház című regény hősnőjének, Julia Lambertnek alakját számos nagy színésznőből gyúrta össze - nem csoda, ha a regény megjelenésekor oly sokan ismertek magukra benne. Sikeres pályafutásának ezen a pontján Maugham főleg cinikus, városi színdarabjairól volt ismert, melyek közül jó néhány párhuzamosan futott a londoni West End színházaiban. A színpadról és annak változékony szereplőiről tett mélyreható megfigyelései tehát az életből származnak. A regény első magyar kiadása 1938-ban jelent meg Szerb Antal fordításában.

Ronald Harwood a Maugham-regény lényegét igyekezett megragadni - különösen a kifinomult humorát -, mert véleménye szerint „egy adaptáció eltérhet részleteiben, néhány jelenetet ki lehet hagyni, és be lehet illeszteni; a regény lényege a fontos.”

Végrehajtott néhány kisebb módosítást - Julia fiatal szeretője például amerikai lett -, de megőrizte Maugham szerepjátékról szóló játékos kavalkádját, és a valóság és észlelés elmosódott határvonalait.

A film jelenetei feltárják a fantázia és valóság, színjátszás és viselkedés közötti különbséget. Julia Lambert szakmailag sikeresebb, mint zaklatott magánéletében; állandóan váltogatja a szerepeket - színésznő, feleség, anya, barát, szerető -, és néha könnyebbnek találja „eljátszani”, mint valóban megélni őket. Képes idézni múltbeli szerepeiből és végszóra tud sírni, ám ezek a képességek az életben gyakran bonyodalmakhoz vezetnek. „Julia gyönyörű nő, aki a jó megjelenéséről híres - magyarázza Ronald Harwood forgatókönyvíró. - De attól fél, hogy kezdi elveszíteni híres szépségét, és a szörnyű érzéstől elkezd kétségbeesni. Ez tényleg egyetemes történet. Sok negyvenes évei közepén járó nő érzi úgy, hogy túllép rajta az élet, és ez feszültséggel és rémülettel tölti el őket. Lehet, hogy ők nem ünnepelt sztárok, mint Julia, így senki sem tud a félelmeikről, mindez mégis rengetegszer megtörténik.”

Szabó István rendező szerint a Csodálatos Júlia általános érvényű, témájában mélyen emberi történet, mely más munkáihoz is kapcsolódik. „Bár ebben a filmben nincs politikai cselszövés és összeesküvés, vagy történelmi kényszerhelyzet, a tárgya mégis nagyon hasonlít a többi filmemhez - mondja a rendező. - Olyan emberekről szól, akiknek maszkot kell viselniük, mert a társadalmuk, és általában a világ erre készteti őket. Olyan szerep eljátszására kényszerülnek, mellyel nem elégedettek, és amelytől időnként nem tudnak megszabadulni. Bizonyos tekintetben Julia története kicsit olyan, mint a Mephisto.”